Másodszor elveszíteni - Pesti Mesék alternatív World of Darkness LARP

 Miután Avar - még részegen - kiszáll a taxiból a Hegyalja úti bérház előtt, és autópilótában megy fel a legfelső emeleti manzárdba, az ajtón belépve meglepődik milyen sok por gyűlik fel három hónap alatt a padlón. A táskáját lebassza az előszobában, lerugja a cipőt, nadrágot és csak a Pilises póló marad rajta, meg a fehérnemű, úgy gömbölyödik össze a kanapén, és elalszik.

Álmodik.

Álmában egy kietlen pusztaságon, a semmi közepén álló ajtó előtt áll, amit a tetejéig jég borít, a padlón körülötte hó, a zsanérok befagyva. Tudja mi van mögötte, hiszen ő zárta oda ezeket az emlékeket, nem ismert más módot, és végülis működött.  Az álmaiba nem férkőztek be hónapok óta.

De ha valamit megtanult a napokban, hogy az álmoknak hatalma van, és képesek formálni az álmodót.

Képesek gyógyítani.

Mintha halk kuncogást hallana, és ahogy lepillant, az ajtófélfa mögött még lát eltűnni egy hófehér farokvéget. Hogy róka volt-e vagy macska - ez sem lenne meglepő - nem tudja megmondani. Nem néz az ajtó mögé, tudja hogy nem lenne ott semmi. Helyette ujjaival óvatosan megérinti a kilincset.

Hideg, persze, hidegebb mint a bőre - ez sem volt mindig így mondja a fejében egy hang - és az érintése körül minden irányba szét szalad a melegség, megolvasztva a jeget. A zár egy halk kattanással jelzi, hogy készen áll.

Avar hezitál, keze a kilincsen, a szívét bilincsként szorítja össze a félelem. Emlékszik a fájdalomra, amit akkor élt meg, mikor Red és Geréb eltűntek a téridő szövevényei között. Nem akarja újra átélni azt a fájdalmat, nem akar emlékezni.

De ekkor váratlan dolog történik. Más emlékek tolakodnak elő, lüktető, melegséggel teli emlékek. Csévi azon az első estén a Pilisben, ahogy némán, tolakodó kérdések nélkül veszi elő a takarót és párnát, vet ágyat neki a kanapén. Szike, ahogy a párduc mintás ruhában, kölcsön bakancsban botladozik mögötte az ösvényen, percenként káromkodva hogy mi a faszt keresnek itt a kurva bukszusban… Csillagszemű az asztal túloldalán, kezében bögre, szemében együttérzés pettyezte bánat. 

Unikornis, ahogy azt mondja, én nem voltam ott, és valahogy ebben a mondatban minden benne van. 

Aleks, tekintetében tátongó űr a kín, Avar szinte úgy érzi, elnyeli őt is. De aztán valahogy ez a közös fájdalom, a megértés, hogy érti és érzi, min megy át a másik, mégis segített mindkettejüknek.

Nóra, ahogy őszintén mondja, sajnálja, ami történt, és Avar tudja, ebben az is benne van, sajnálja amin ő keresztül megy. Milyen kiszámíthatatlan az élet.  

És valahogy ezektől az emlékektől valami végre a helyére kerül. Nincs egyedül. Ha az este végén, alkoholtól hajtva bár, de képes volt emlékezni, képes volt mesélni, nevetni, akkor képes lesz megkűzdeni azzal is, amit emögé az ajtó mögé zárt. 

Minden további gondolat nélkül kinyitja az ajtót. Odabentről életörömmel téli nevetés hangja hallatszik, az a fajta, ami ragadós, és Avar hagyja is, hogy egy mosoly jelenjen meg az ajkán, miközben átlép a küszöbön.

Álomfolyosó - Pesti Mesék alternatív World of Darkness LARP

 - Mondtam bazdmeg, hogy hiba volt elmenni a mágusokhoz... - motyogja Avar, miközben pizsamában bebújik az ágyba. Hideg a takaró, gyűlöli hogy hideg, gyűlöl fázni. Mindig is gyűlölt, vagy csak elszokott tőle...? Elhessegeti a gondolatot, és ahogy párnát ér a feje, azonnal elalszik.

Álmában kavargó hóesésből épült labirintusban jár, hangok hallatszanak tompán innen és onnan. Épp a felismerés határán lebegnek, de szétfoszlanak, mielőtt igazán megérthetné, ki beszél, és főleg mit mond. Aztán egy helyen, mintha ajtónyílás lenne, négyszög alakban épp csak szemerkél a hó. Mögötte sötétség honol, de a hangok tisztán hallatszanak. Csengő női hang, nem is annyira a hangszínből, mint a szavakból jön rá, hogy Ilona az.
- Át fogom adni a Hétszűnyű Kapanyányimonyóknak, hogy meghaljak. - mondja a csengő hang - Követem a legcsodásabb herceget a halálba.

Az ajtóban kavarogni kezd a hó, a hang elmosódik, a szavak érthetetlenné válnak, de pont mikor tovább lépne, újra tisztán cseng:
- A szívet csak az fogja tudni megszerezni, aki teljes uralommal bír az érzelmei fölött. Így, akárhová is rejtse, biztonságban lesz amíg Te érte nem mész.

- Kösz bazdmeg… - csúszik ki Avar száján, de a saját hangja végtelenül idegennek hangzik a hóviharból épült labirintusban. A térképre gondol, és a térkép szélén a Sövényt jelölő rajzokra. Kurva életbe, évek óta tudja, hogy a szíve valószínűleg Árkádiában van, de a sejtést könnyebb szőnyeg alá söpörni, mint a bizonyosságot. - Így adj kölcsön bármit… - motyogja maga elé, ahogy a selyempuha hóban lépdel. Meg hát könnyű volt elhessegetni a dolgot, amíg a Téltől kapott jégszív működött, pont attól kezdett el érdekes lenni az ügy, hogy elkezdett ki-kihagyni. Viszont attól hogy kihagy, már nem mondható el, hogy teljes uralommal bírna az érzelmei felett… A dolgok mindig csőstül jönnek. Újabb ajtónyíláshoz ér, már várakozással fordul oda. Itt viszont, a csendesen hulló hópelyheken túl látja is magát és Unikornist, utóbbi kezében telefon, és hallja Aleks hangját recsegni a vonalon át.

- Ja, hát a koncert az tegnap volt, ma még maradok, de szerintem holnap már lépek.

- Csak a koncert miatt jöttél, Aleks? Az, hogy Szergej is a városban van, csak puszta véletlen? - hallja a saját kérdését, majd kis szünet után Aleks válaszát a megszokott gondtalan hangsúlyokkal.

- Hát, főleg a koncert miatt, de azért annak is örülök hogy vele is tudok találkozni.

Avar emlékszik a bevillanó gondolatra, hogy Aleks hazudik, de hinni akart neki, el akarta hinni hogy a lány legalább most az egyszer nem a féktelen és meggondolatlan, hogy ez csak egy átlagos nap átlagos találkozója…A mi életünkben nincsenek átlagos napok. mondja egy hang a fejében, túlságosan, fájdalmasan ismerős hang. - Ne most, Red, koncentrálnom kell. - motyogja maga elé, és próbálja a gróftól tanult praktikákat bevetni, hogy formálhassa az álmot… Nem sikerül. Talán túl fáradt, talán más okból, de tovább megy.  

A következő ajtónyílás nincs messze, de még el sem éri, mikor verekedés hangját hallja, aztán pedig a saját szavait: - Félix…? - Nem emlékezett hogy így remegett a hangja. Amikor a nyílás elé ér, már tudja, mi fogja várni. A kép szokatlanul éles, a hópelyhek csak hébe-hóba szállingóznak alá. Ahogy előző éjjel is, most is érzi ahogy a jégszív összeszorul a látványtól, ahogy Unikornis tartja a térdeplő Aleks fejét, úgy, hogy csak egy aprócska mozdulat lenne, csak egy reccsenés… Nem. Nem, Alekset nem. 

- Ő már Árnyéké! - kiáltja neki Unikornis, és Avar látja is a lány szeméből folyó kátrányt, és érzi ahogy gyomra mintha tótágast állna. Árnyék. Erről nem beszélünk. Aki az első volt, aki a kezét nyújtotta felé, miután kiesett a Sövényből, akiben megbízott, akire felnézett, akit csak azért nem szeretett mert akkor még képtelen volt az érzelmekre… Aki rá hagyta a Tél koronáját. S lám most, amikor ismét úgy áll itt, mint egy egyszerű elcserélt, aki a szívét kergeti, amikor a történet úgy tűnik, önmagába ér vissza, mint a farkába harapó kígyó, akkor újra felmerül a név. Megrázza a fejét. Nem, nem lehet, nem ölhetjük meg Alekset. Mit fog szólni Red? szólal meg a fejében a saját hangja. Válasz nincs, de mintha pattogó parázs vagy zizegő szárnyak hangját hallaná a tudata mélyéről. Közben egy másik beszélgetés jut eszébe… A lila bőrű lány haja világítani látszik a hátulról sütő lámpafényben, ahogy remegő kézzel olvassa a levelet. Talán hiba volt odaadnia, ugyanakkor joga van tudni… Nem látta Alekset korábban ennyire sebezhetőnek. Tudta, hogy a levél után visszament Árkádiába, hiszen onnan mentették ki a dallal, de… akkor honnan a kátrány újra? Úgy mondta az elcseréltnek, hogy Szergej még él, csak elmenekült, hogy nem lehetett biztos benne, de abban biztos volt, hogy most nem képes elfogadni, hogy Aleksnek meg kell halnia. 

Hogy ha most Unikornis a maga pragmatikus arckifejezésével eltöri a lány nyakát, akkor Avarban is eltörik valami végérvényesen. Esélyre van szükségük, mindkettejüknek.

- Akkor innentől Ő a te felelősséged, Avar, vállalod? - néz a hóesésen túli  Avarra a hóesésen túli Unikornis komoly arccal.

- Vállalom. 

A folyosó végéből, a kavargó pelyhek mögötti sötétségből halk kuncogás hallatszik, és a távolban mintha egy szív dobogna.

- Ó, faszom… - csúszik ki ismét Avar száján egy káromkodás, és azzal a lendülettel fel is ébred.