Történetet mondok néked, régi történetet, olyan régit hogy még Anyánk is fiatal volt amikor ez a történet született, s Atyánk lomhán kúszó fénye alatt még csak próbálgattuk, mi is a beszéd. Akkor még sokat felejtettünk, és nem tudtuk milyen fontos az emlékezés. Akkor még könnyelműen szólt mindenki, mert nem nyújtózott előttünk s mögöttünk az idő végtelenségébe a törzs emlékezete.
Abban az időben történt ez, amikor népünk nyaranta a végtelen pusztában kísérte a nyájakat, de a tél közeledtével a sötét erdők árnyékába húzódtunk. A rengeteg homályában számtalan veszély leselkedett ránk, de tüzeink és a vadászok nyilai távol tartották a fenevadakat.
Történt egy nap, hogy egy fiatal vadász élelemért indult az erdőbe. Nem szűkölködött ekkor élelemben a rengeteg, tele voltak a csapdái, de bőven teremtek az őszi bogyók is, gyorsan telt a hátán átvetett iszák, övén sorakoztak a nyulak. Amikor a sűrűből kiérve zümmögésre lett figyelmes, fellelkesült, mert tudta: ahol méhek vannak, ott méznek is kell lennie! Micsoda csemege lenne s hogy örülne neki a törzs… különösen egy fekete szemű lányka járt a fejében ekkor, így történhetett hogy vakmerőn és óvatlanul nyúlt a kaptár felé, ami azonnal felbolydult s kirajzottak belőle mind a méhek.
A fájdalmas csípések elől futva igyekezett menekülni a vadász. Védte az arcát a fullánkos támadókkal szemben, s így nem láthatta hogy előtte már nem egyenes a talaj, s ahogy kiszaladt a talpa alól a föld, gurulni kezdett az avarral és ágakkal borított lejtőn.
Nagyon hosszú időnek tűnt amíg végül nagy puffanással elérte a domb alját, nem messzire egy apró tótól. Miután újra kapott levegőt, érezte hogy egyik lábába éles fájdalom hasít. A felhasadt ruhán keresztül egy nem túl mély vágás bukkant elő, de a sebbe levelek és ágacskák tapadtak. A férfi kínkeservvel felállt, és tájékozódni próbált. Örült, hogy legalább a méhek ide már nem követték, de az erdő ezen része nem volt ismerős neki, hamarosan egyértelművé lett, hogy eltévedt. Vissza kell másznia a dombon, akkor újra megtalálhatja az utat.
De ez, bár könnyűnek hangzott, közel sem volt az. Testét számtalan apró karmolás borította, a lábán lévő seb pedig fájdalmasan lüktetett. Elbicegett a tóhoz, és óvatosan leült a partján. A víz elég tisztának tűnt ahhoz, hogy vigyázva, összeszorított fogakkal ki merje tisztítani a sérülést. Ahogy hátrafordult, mögötte végtelennek tűnt az emelkedő. Nem okozna kihívást bármely más napon, de így, sebesülten… Felsóhajtott, és maga mellé húzta az iszákját. Gurulás közben a legtöbb nyulat elveszítette övéről, csak egy maradt, és a szöveten átütő vörös folt alapján a bogyók is megsínylették az utazást, de tudta, ennie kell valamit, ha erőt akar gyűjteni a mászáshoz. Evett hát a szétkenődött gyümölcsökből, kortyolt a tó vizéből. Épp azon gondolkodott, be kellene-e kötnie a lábát, hisz ruhái mind piszkosak, mikor nem messze tőle a bokorból hangos zörgés kíséretében előlépett egy medve. Rettenetes félelem öntötte el a vadászt, félig kúszva, félig mászva indult meg az emelkedő felé, mikor igazán különös dolog történt - az állat szólt hozzá.
- Nem kell félned tőlem. Nem azért jöttem, hogy ártalmadra legyek.
A vadász annyira meglepődött, hogy abbahagyta a mászást, és döbbenten bámult a megtermett medvére. Az lassan elindult felé ringatózó járásával, de olyan messze, amit még a férfi is biztonságosnak vélt, megállt.
- Érzem rajtad a félelem szagát. Értem hogy mitől félsz, de ha meghallgatsz akkor látni fogod, nincs okod tartani tőlem! S ha mélyen lenyúlsz az emlékezeted kútjába rájössz majd, hogy népeink már ismerik egymást.
- Ismerjük egymást? - kérdezte vissza zavartan a vadász - De hát az lehetetlen! Biztosan emlékeznék rá, ha már találkoztunk volna.
- Még egészen apró voltál, és nagyapád hozott magával az erdőbe. Megmutatta neked a fákat, bokrokat, megmutatta mi mire való, mi ehető és milyen növényeket kell messziről elkerülni. Te nem emlékezel rá, mert néped még fiatal, és nem tudja, hogyan kell megőrizni a dolgokat a történeteken keresztül. Nálatok mindenki önmagára van utalva hogy megőrizze tudása értékes morzsáit.
- Veletek tán másképp van? - kérdezett vissza kissé sértetten a vadász.
- Másképp bizony. Az én népem minden évben ősz végén, mielőtt aludni térünk, összegyűlik a hegyek kebelében. Eljönnek akkor a nagytalpúak, el a cammogók, a mézajkúak és mind a többi törzs. Akkor pedig mindenki elmeséli, mit tapasztalt, mit látott mialatt fordult az év. Napokig tart akkor ez a gyűlés, mert fel kell sorolni mind a történeteket, hogy a fiatalok is megjegyezhessék. Veled sem én találkoztam azon a sok évvel ezelőtti napon, de úgy emlékszem rá, mintha velem történt volna. Nagyapád jól bánt az én apámmal, ezért kelek most én is a te segítségedre. Kapaszkodj belém, és kövess. Megmutatom, hol találsz írt a sebedre.
A vadász különös módon tudta, hogy megbízhat a medvében. Mint egy bizsergés kelt életre benne az emlékezet, habár még csak töredezetten látta az emlékképeket, mint mikor az ég apró foltokként tör át a ringatózó lombok között, folyton változóan. Kezét az állat nyakára tette, és így támaszkodva együtt sétáltak, távolodtak a tavacskától.
Nem telt bele sok idő, és egy fa közelébe értek. Amikor a férfi meghallotta az ismerős zümmögést, félni kezdett - nem volt még olyan régen az a találkozás a méhekkel! Megtorpant, kezét is levette a medve nyakáról.
- Mi a baj? - fordult vissza hozzá az állat.
- A méhek… meg fognak csípni. - rázta a fejét nagy ijedelmében a vadász.
- Hmmm… A méhek nem bántanak, ha tisztelettel fordulsz hozzájuk. El kell kérni tőlük a mézet, nem csak elvenni, mintha minden a tiéd lenne a rengetegben. - úgy ráncolta férfiökölnyi orrát, ami mosolygásnak is beillett.
- Hogyan kell… elkérni tőlük?
- Erre most nem tudlak megtanítani. Fontosabb, hogy gyorsan írt találjunk a sebedre. De ha türelmes leszel, és van benned vágy a dolgok tudására… akkor megtanítalak. Nem csak erre, sok minden másra is, amit nekem is őseim tanítottak, és amit én is tovább tanítottam a gyermekeimnek.
A vadász nem látta hogy a medve pontosan mit csinált, de a méhek zümmögése elmélyült, és eltávolodtak a fa odvában lévő kaptártól.
- Nyúlj be a kaptárba, és törj le egy darabot a mézes lépből. De ne nagyobbat, mint a tenyered! Nekik is szükségük van rá.
Félve ugyan, de a férfi belenyúlt az odúba, és óvatosan letört egy darabot a ragacsos lépből. Kezében a csöpögő, édes illatú darabbal hátrébb lépett, a méhek pedig rögtön visszasereglettek a kaptár köré, és folytatták megszokott jövés-menésüket. A vadász meglepetten nézett a kezében lévő lépesmézre.
- Kend a mézet a sebre! - mondta bátorítóan az állat.
- Eszed vesztetted? - kérdezte felháborodva a férfi - épp most tisztítottam ki a sebet!
- Bíznod kell bennem - dörmögte a medve - a méz jó a sebre, segíti a gyógyulását!
Végül a vadász úgy döntött hogy próbát tesz a gyógyírral, s óvatosan, a lépet egyik kezében tartva vékony réteget kent rá a ragacsos anyagból. Azt hitte majd marni fog, de kellemes érzés volt. A medve javaslatára inge korcba gyűrt, s így nem földes, sáros részéből gyolcsot készített, azt is mézzel vonta be és tekerte a sebesült lábára. Ezután a medve elvezette onnan, s fertályóra sétával egy barlanghoz értek. Itt kényelmesen elvackolták magukat az összehordott avaron s beszélgetni kezdtek. Szinte egész éjjel beszéltek, s minél többet mesélt a vadász a medvének, annál többre emlékezett. Előjöttek gyermekkori emlékei, de olyan dolgok is amikről csak másoktól hallott, és maga sem tudta, hogy emlékszik rá. A medve pedig mesélt a saját törzséről, és elsorolta mind a gyógyító növényeket azt ígérve, hogy másnap meg is mutatja majd neki. Végül nyugovóra tértek, s a puha avaron olyan kényelmes alvás esett, amit a férfi soha nem gondolt volna.
Pirkadatkor magától ébredt, frissnek és kipihentnek érezve magát, de a medvét nem látta sehol a barlangban. A lábát próbálgatva meglepetten vette észre hogy a fájdalom nagy része eltűnt, s könnyebben rá tudott állni. Még bicegve, de támasz nélkül kisétált a barlang szájához, ahol a kelő nap fényében a medve ült, és az erdőt figyelte.
- Amint felszívódnak az árnyak a fák közül, elindulunk. Visszavezetlek a törzsedhez, s közben megmutatom neked mind a növényeket és bogyókat, amik betegség vagy sebesülés esetén hasznodra lehetnek.
Így is történt, és a vadász sokat tanult ezen az úton, ami egyszerre tűnt hosszúnak és roppant rövidnek.
S különös módon a férfi, aki már nem csak vadász volt, de törzse gyógyítója is, ezután jobban emlékezett mindenre, ami megesett vele, s amit barátai és rokonai elmondtak neki. És megtanulta jól hallgatni az embereket, s megtanulta jól elmondani a történeteket. Regős lett a népe között, mesék tudója, szavak forgatója s a törzs emlékezete. S utána regősök lettek gyermekei, s azok gyermekei is, és mind megőrizték barátságukat a medvék törzsével az előttük húzódó hosszú években.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése